„Nem féltek attól, hogy egyszer benneteket is megver az Isten, istentelenek?” – dohogá valami számonkérés-féleség olvastán-hallatán minap oly ékes-fennen Bayer, aki pediglen Zsolt. S följebb meg sosem járt.
Mivel nem kifejezetten költői a kérdés, legalábbis a feltevő szándékai szerint aligha, hát megfelelek rá: Nem, Zsolt, egyáltalán nem tartok ettől, sem semmi effélétől. Ismerem az Urat, ahogy ismerlek titeket: zengzetes, ám tartalmatlan szavakkal kartácsoló alibizőket is. Előbb említett ismeretségem színről színre való és vágyott. Az utóbbit még a hátam közepére sem kívánom. Ez meg, ha már ilyesféle összevetéshez apropót adtál rá, azért szignifikáns különbség. Meg hogy az Úr nem hivatkozik soha senki másra, igaz, nem is minden hétfőn és csütörtökön kénye-kedvére, no meg érdekeire szabottan módosítgatott szabályok mentén űzi az ipart. Szó mint száz: nem félünk ettől, amit dörgedelmesnek szánt kifakadások közepette egy általad preferált orgánum lapjain fölemlítesz. S az igazán rossz hír mellé az még, hogy tőletek sem, kiskomám.
Istennel kapcsolatban ugyanis ti sehol sem vagytok. És ezen nem segít sem politikai szándék, sem GPS.
