Schmitt Pál menteni igyekszik a helyzetet és a bőrét, valójában viszont olyan utóvédharcba bocsátkozik, amit – szerintem – nem hogy nem nyerhet meg, de aminek még csak épkézláb célja sincs kimutatható. Morálisan kivérzett már, két lábon járó politikai élőhalott. Azért mozog még, túlmozog egy kicsit: reflexrángása ez egy kifejezetten túléléshez szokott/szoktatott egzisztenciának, egy rezsimeken átívelő pozíciópiramist építeni képes karrierdiplomatának, aki becsületre és lelkiismeretre eddig sem túl sokat adott, és hát miért is tette volna: csupán rögöt, akadályt képez az ilyesmi a taposni vágyott ösvényen. És mégis. Épp mint Berlin (vagy épp Budapest) hajdani utcáról utcára, házközről sikátorra történő, csak azért is védése: időt talán nyer általa, mármint azzal, hogy elodázza a pedig kényszerűen ráköszönő elkerülhetetlent, csakhogy ezzel párhuzamosan nő a pusztítás/pusztulás mértéke is. Elsősorban nem is az ő személyes vertikumában, hiszen renoméja immár menthetetlenül romokban, hanem az ő politikai hátországát eddig is és ezentúl is biztosítók körében. Akik nincsenek túl nagy számban és könnyedén beazonosíthatók.
Orbán megint csak stratégaként okoskodik, hogy hagyja Schmittet némiképp vaktában és értelmetlenül hadakozni, holott ilyen helyzetek feloldásához kifejezetten taktikus elme szükségeltetne. A stratéga a hadászat átfogó, nagy léptékű céljainak megtervezésében és az ehhez rendelhető erőforrások teljességének felmérésében van otthon; a taktikus elme a stratégia ismeretében step by step viszi véghez a terepen azt, amit mások a vezérkari szobában kiötlöttek, majd parancsba adtak. Ez átlagon felüli helyzetfelismerést, lélekjelenlétet és nem csekély rugalmasságot, továbbá közelharcban szerzett jártasságot kíván. Ehhez nem stratéga való, ismétlem, a feladat taktikus után kiált, kifejezetten harcászati készségekkel és megközelítéssel. És e téren Orbán harmatgyenge.
S ha mindez még nem volna elegendő, hadd idézzem ide Murphy egy alaptézisként ható posztulátumát, amit a politikai döntések logikájáról és annak geneziséről mondott ki: "A politika mindig a lehető legésszerűbbet lépi meg, de csak miután minden más lehetőséget kipróbált." Szemlátomást most is ez a pálya. Az eredmény sem lesz tehát sokkal különb, amire ez a tempó visz. A Fidesz így nem csupán Schmittel, de még magával Orbánnal is törököt látszik fogni, és az eredmény, amit Schmitt ezzel elér, sem hazudtolja meg a vezérnek a valóságossal párhuzamosan futtatott, de attól tényszerűen ollóban nyíló és egyre felismerhetőbben eltartó világának kétségbeejtő abszurditását, ésszerűtlenségét, valamint tökéletes hiábavalóságát.
Merthogy maga alatt vágja a fát.
