Franckarika

Az egész közhatalminak mondott felvezetés, kiselőadások, handabanda-nagyzolások, orális-verbális tobzódások: csak show. Abból sem a legigényesebb kiadás. Hókuszpókusz, szemfényvesztés, legjobb esetben is vigéckedés. Nemzetféltés, életjobbítás? Lófasz. Nincs olyan. A politikában érdek van és ambíció van. Aztán már olyan túl sok minden nincs is ezeken kívül, legalábbis egy valami egészen biztosan nincs: gátlás mégpedig.

Megdumálnak, megvezetnek, szádba rágnak, de csak miután a sajtot kiénekelték onnan. Az ilyesmire, a részletekre ügyelnek, már persze ha komolyabb pénzvonzata van. Egyebekben ajtóstul invitáltatják magukat a házba. A földkerekség valamennyi filmje, e világ valamit is érő mozijai közül a nem túl széles körűen ismert Glengarry Glen Ross negyvenegyedik percében indul útjára és hangzik el a filmtörténetnek a politikai korrektség szempontján mérve talán legnagyszerűbbre megírt és komponált párbeszéde Ed Harris és Alan Arkin között, miközben a bárpulttól ötméternyire épp Al Pacino puhítja és fűzi be a saját körözős-bekerítős technikájával eljárva Jonathan Pryce-t. Tiszta svindli, tiszta buhera, tiszta üzleti szellem, tiszta politika. Bűnözés elvben és gyakorlatban, kicsiben és nagyban. Tartasz tőle? Húzódozol? Semmi baj. Megbeszéljük. Hidegen hagy? Tűzbe hoz? Semmi az: csak beszélünk róla. Már persze mielőtt meglépjük és elkövetjük.

A disputa a teljes nyíltság jegyében, a szavak körül lejtett taktikai násztáncig ható tanakodás meg a saját irodájuk tulajdonában lévő újdonatúj kötési tippek tárgyában folyik. A tényszerűség meg az igazság itt sajátságos keresztbeverési technika szerint vázolódik elénk. Bármely tetszőleges harmadik mondat helyreteszi és rögvest meg is magyarázza a csupán kettővel előbbiben kiejtett nemet, továbbá felvezeti a már a másodikban határozottan tagadott szándékoknak a negyedikben taglalt pontos és részletes végrehajtási tervét. Ilyen a boltolás, ilyen a politika. Okosban csinálják, mikor stikában művelik. Egyetlen hátulütője, hogy bizonyos dolgokat valamikor valahogyan mégiscsak ki kell mondani. Olyankor kimondják. Persze az összes azt megelőző mondat és szó kifejezetten a már régről érlelt és finomra csiszolt tárgyalásépítő technika révén odaiktatott alibi arra nézve, hogy azt az utolsót, a perdöntőt vagy kimagyarázni, vagy tagadni lehessen, mikor az égetően szükségesnek tűnik. Mindig az. Mert konkurensek vagy társak, ami többnyire ugyanaz, általában azzá teszik.

– Mennyit kaphatnánk értük?
– Miért?
– A tippekért.
– Hogy mennyit kapnánk a tippekért?
– Ühüm.
– Nem tudom... Tíz dolcsi címenként. Talán tizenöt... Nem tudom... A tippekért, amit valaki mondjuk elvisz Jerry Greffnek.
– Ja... Hány tippünk van?
– A Glengarrykből?
– Ühüm...
– A tuti bulikból?
– Ühüm...
– Szerintem biztosan van vagy úgy ötszáz... ja, úgy ötszáz tippjük.
– Tehát... tehát egy manus akár el is adhatná a tippeket Greffnek, igen?
– A tippeket, igen. Szerintem egy manus elvihetné, mint minden mást, amiről tárgyalni lehet... és... el lehetne adni.
– Honnan tudod, hogy megvenné?
– Mert dolgoztam neki...
– De nem beszéltél vele.
– Nem. Hogy érted? Már hogy... beszéltem-e vele erről?
– Ja... Most csak te beszélsz erről, vagy mi beszélgetünk erről?
– Mi most csak úgy beszélünk róla...
– De csak úgy, mint egy ötletről?
– Igen...
– De valójában nem beszélünk róla...?
– Nem.
– Csak úgy, mint egy rablás...
– Mint egy rablás? Hmmmhh... Nem. (kuncog)
– Háát..
– Hé!
– De hát ezt te valójában?... Valójában nem hívtad fel Greffet, nem beszéltél vele.
– Nem, hát valójában nem.
– Tényleg nem?
– (néz merőn) Nem, valójában nem.
– És?
– Mit mondtam?!
– Mit mondtál?!
– Azt, hogy valójában nem! Mi a faszt számít, George? Beszélgetünk...
– Igen?
– Igen!
– Mert... mert az bűn...
– A rablás... Úgy bizony. Az bizony bűntény. És... és nagyon biztos.
– Te tényleg komolyan gondolod ezt?
– Úgy bizony.
– El fogod lopni a tippeket...
– Mondtam ilyet?!
– Ilyet?
– Mondtam én ilyet?!
– Beszéltél Greffel?
– Mondtam én ilyet?!
– És mit mondott?
– Hogy mit mondott?... Hogy megvenné.

Valahogy aztán – láss csodát! – megtörténik a rablás. Hogy életszerű legyen, aki elkövette, a telefonokat is elviszi. A rendőrség kimért és tenyérbemászó hivatástudattal kutakodik a helyszínen, sorra veszik a reggel egymás után befutó ügynököket. Miközben Kevin Spacey szobájában Ed Harrist fogják vallatóra, a munkatérben Al Pacino és Alan Arkin töpreng fennhangon az eseményekről és azok lehetséges hatásairól, kimeneteléről.

– Mit fogok csinálni egész hónapban?!
– Tudod, a gond az... a gond az, hogy biztosítva voltak-e a tippek. Szerinted?
– Mi?
– Biztosítva voltak a tippek?
– Nem tudom, George... Miért?!
– Mert ha nem, én ismerem őket...
– Mi van?
– ... idegesek lesznek!
– Úgy bizony. (szünet) Igazad van.
– Azt mondta, mindenkinek beszélni kell a manussal.
– A...
– A zsaruval.
– Remek. Beszélni kell a zsaruval. Ismét pocsékoljuk az időt!
– Időpocsékolás, miért?
– Mert nem fogják elkapni a manust.
– A zsaruk?
– Eeegen. A zsaruk. Nem.
– A zsaruk nem fogják elkapni a manust...
– Nem.
– Ezt miből gondolod?
– Miből? Hát mert hülyék... Hol voltál tegnap este?!
– Te hol voltál?
– Hol voltam?
– Ja.
– Hát otthon. Te hol voltál?
– Otthon.
– Látod... Te törtél be ide?
– Hogy én? Nem.
– Akkor ne izgulj, George.Tudod, miért?
– Nem.
– Nincs mitől félned.
– Ideges leszek, ha rendőrökkel beszélek.
– Eegen... Tudod, hogy ki nem?
– Nem. Ki?
– A tolvajok.
– De nem tudom, hogy mit mondjak nekik...
– Az igazat, George. Mindig az igazat. Azt könnyű fejben tartani.

Íme hát a közérdeket a döntés-előkészítő figyelem homlokterébe emelő és annak fókuszában tartó politikai alkufolyamatok megejtésének rövid kivonata egy filmből, annak két kurta epizódjából, mely mozi korántsem politikáról vall és szól. Annyira frankón nem, hogy kézenfekvő példaként találóbbat és jellemzőbbet rá talán be sem lehetne ide vágni.

Államot tehát azért alapítunk, hogy adott legyen a kizárólagos jogcím a rajta való nyílt vagy még annál is nyíltabb élősködésre. Kerítést azért emelünk, hogy mögé lépve immár fedezékből bizonyíthassuk mind haladóbb nyitottságunkat. Az erkölcs mindig azé, akinek van elég pénze elfedni annak részleges vagy teljes hiányát.