Folytassuk hát. A kérdés időközben nyugvópontra jutott – és egy nagy fenét. Sólyom úgy rekedt ideát, hogy akár át is gyalogolhatott volna Komáromba, lévén meg rá minden szükséges engedélye, de magánszemélyként teendő látogatása ilyetén akadályoztatása láttán egyszeriben eszébe ötlött, hogy ő jogász és államelnök is egyben, ergo a Duna feletti határvonalon túl egy lépést sem tesz, nem provokálja a pozsonyi felet. Okos döntés. Bár előbb jött volna meg ez a bölcs belátás.

Pozsonyban ez a hisztérikus túllihegése a dolgoknak érthető is, érthetetlen is. De még a kategorikus kitiltás tényét de facto rögzítő jegyzéknek, melyet a még mindig hatályos engedélyek ellenében átadtak, záró szavai is diplomatikus odaszúrás a magyar félnek. Aszongya: "...a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma megragadja az alkalmat, hogy mély tiszteletéről biztosítsa a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségét." Finom, alattomos tőrdöfés, a kurtán-furcsán kinyilvánított tisztelethez hasonlóan mély, mert mélyre szánták. Hogy egy laposnak, sablonosnak tűnő mondatba hány aknát lehet elhelyezni! Megragadják az alkalmat. A jelen alkalmat, melynek idáig fajultában pont hogy nekik, a szlovák külügynek van oroszlánrésze, és mintha más alkalom hosszú időn át nem is adódott volna számukra, hogy irányunkban mélységes tiszteletüket fejezzék ki. Másrészt, ahogy ezt ebbe a szövegbe illesztették, a kontextus azt sugallja: a magyarok másféle tiszteletnyilvánításra, mint ez a mostani kitiltás, ne is számítsanak, mást Szlovákia részéről nem is érdemelnek. Harmadrészt: hangsúlyosan konkretizálja, ki van otthon Szlovákiában, hogy ki az úr odaát. Súlyt helyez a fogalmazás a Magyar Köztársaság nagykövetsége fellelhetőségének földrajzi koordinátáira. Mintha volna más helyen is, mint az említett. Pozsonyi, Pozsonyban. Ergo a mi késő középkori, majd újkori koronázó- és törvénykezési városunkban. Magyarország egykori fővárosában. Ahol most magyar nagykövetség található. Azaz a magyarok vendégek, akkreditált idegenek csupán azon a földön és abban a városban. Ami Szlovákia jelenkori székhelye... Azonfelül: a magyar külképviseletet illeti a tiszteletnyilvánítás, de nem a magyar államot és így nemzetet is képviselő államfőt, akinek ma megálljt kommandíroztak északi barátaink a maguk határánál. De azért mélységes a tisztelet, amit tanúsítanak, ez kétségbevonhatatlan. Írásba adták.

A maguk érzékenysége mellett, mely iránti érzéketlenséggel vádolni a magyar felet ők sosem késnek, szemlátomást a magyar érzékenységgel is pontosan tisztában vannak, így oda döfnek és olyan mélyre, ahol a magyaroknak aztán igazán fáj, miközben szó szerinti értelmezésben a szöveg nem támadható. Értik a dolgukat Pozsonyban, kétségtelen. Miként Kassán is, elnézve Gasparovic elnök felvezetését ehhez a gyalázatos felvonásvéghez. Ők ott legalább egyeztetnek, ha nemzeti ügyről van szó...

Hát ilyen nyelvi és logikai keretrendszerbe foglaltan folydogálnak a nemzetközi diplomácia dolgai. Külön műfaj, külön nyelvtan, más nyelvi rétegszint és kohézió. Művészet. Most épp otrombaságra használták, igaz. De attól még az.