Mivel nem kívánnék ezzel túl sokat időzni, akkor csak távirati stílusban. Szájer József ismét megvillantotta intelligenciáját, el is hatolt az a fénysugár az európai biztosok testülete éjsötét közegének legmélyéig.
1, Hogy nem Magyarország az a hely Európában, állítja, ahol egy politikust a véleménye miatt lőnek le a nyílt utcán. Ez a körülmény lenne hát szerinte a magyar demokrácia érettségét és minél inkább kiteljesedett voltát bizonyító faktum, a jogállam legbiztosabb ismérve, lévén nálunk nem gyilkolnak nyíltan, legfeljebb speciális célkörtől ihletett jogszabályokat hoznak, mégpedig nem magányos őrültek, akik az utcán grasszálva kapják telibe áldozatukat, hanem a tiszteletre méltó parlament, az ország törvényhozó testülete, amely plénumnak leginkább kellene ügyelnie olyan alapértékek továbbvitelére és biztosítására, mint, teszem azt, a törvény előtti egyenlőség, az ártatlanság vélelme, a törvényszékek pártsemlegessége, valamint hatalomból kiesett pártok és politikusok csak és kizárólag politikai értelemben felvethető felelőssége, amit még véletlenül sem konvertálunk büntetőjogivá, még ha pillanatnyi úri kedvünk úgy tartja is.
2, Továbbá, folytatta a sort jeles hazánkfia, hogy nem Magyarország, hanem Hollandia az az állam, amelyik vétót emelt Bulgária és Románia schengeni tagsága ellen, tartva az onnan meginduló romaáradattól. S hogy ez milyen mértékben minősíti a holland demokrácia nap nap után megélt mindennapjait, de még magát Neelie Kroest is. Hadd hívjam fel Szájer úr becses figyelmét, hogy a romák vándorló "kedve" (migrációs kényszer) egyáltalán nem schengeni kérdés, hanem szociális-kulturális, de leginkább politikai. Belpolitikai. Legelsőbb is a kibocsátó ország felől értve belpolitikai. Azaz épp egy magyar képviselőnek nem volna szabad jártatni a száját e témában, valójában ki sem szabadna azt nyitnia, mert ahonnan a romák elvándorolni, nota bene: menekülni akarnak, az elsősorban annak az országnak a gondja, szégyene, mert a tény elsősorban rá és nem másra, másokra vall, és az, hogy ezt a problémát önként és szélesen mosolyogva hozzá egyik, amúgy más gondokkal is épp eleget küszködő tagállam sem veszi szívesen a maga nyakába, nagyon is érthető.
Gondolom, Magyarország delegálta európai képviselőként Szájer úrnak fogalma sincs arról, hogy idehaza létezne ilyesféle probléma, mármint romaügyben, de még csak nem is hallott a dologról. Felteszem, mert a rendkívül magabiztos leveléből kicsendülő, kioktatásszerű erkölcsi intenciókat hallgatva ez a gyanú erősödik az emberben. Így aztán jószándékú, puritán demokrata ő, csak épp tájékozatlan szegény. Mármint a jelek szerint.
Na szóval, Szájer József kirohanást intézett tehát a kirohanás ellen, és az itthoni intolerancia által előidézett problémák ottani be nem fogadásával vádolta meg az európai biztost és annak hazáját, ezáltal látván bizonyítottnak az európai szintű tolerancia mindenki másnál kimutatható, fájdalmas hiányát. Mely szerencse, hogy Magyarország e tekintetben makulátlan és vétlen.
Ám ha Szájer József számára ez a legszembeötlőbb differencia a két ország állapota és demokráciavolumene közt, mármint hogy arrafelé minden további nélkül lelődöznek valakit politikai nézetei okán az utcán, míg mifelénk nem, ezen könnyen segíthetünk. Az Unió tagországainak amúgy is konvergálniuk illenék egy közös értékrend és egy egyetemesnek ható élményanyag irányába. Invitálom hát Szájer urat, ugyan jöjjön már haza, sétálni itt egy olyan utcai kiadósat. A többit pedig... nos, a többit majd meglátjuk.
