Martonyi János külügyminiszter ma végre reflektált az elmúlt napon velünk szemben megfogalmazott uniós kritikákra. Galambként kezdte, méltányolható mérsékletességgel, majd az orbáni hév miazmáitól fertőztetett köztisztviselőként nem volt képes  más módon, csak mint farkas befejezni.

Elejtett eközben egypár orbitálisan blődli baromságot is, melyet képzett és gyakorlott diplomata éber állapotban soha nem venne szájára, hacsak azt nem képzeli, hogy a nagyvilág, de legalábbis az Unió potens hatalmai államfőinek, valamint az EB fajsúlyos biztosainak agya is nyilván a NER idehaza felhúzta rugójára jár.

Holott francokat. Más klubszabályzat, más hagyományok, gyökeresen eltérő szocializáció. Az ott az a bizonyos "Lajtától nyugatra" húzódó és elterülő föld, tartomány, ország és társadalom. Minden, csak nem mi.

"Jogsértések előfordulnak, de azokra a megoldást és a kompromisszumokat a kölcsönös bizalom és tisztelet alapján keressük meg" – javasolja Martonyi. Diplomatizálás szintjén érdekes kísérlet ez a mondat, jogi értelemben viszont nonszensz, mert ha egy hallgató vagy egy tanulmányainak végén járó gyakornok ejtene el ilyesmit, máris búcsút mondhatna vizsgáinak, állásának, magának a pályának.

Mikor jogsértés esik, mikor a hatályos, írott jogszabályba ütköző cselekményre derül fény, ott nincs kompromisszum, hogy pardon, majd feleakkora mértékűre redukálom a jogsértésemet és az onnantól kóser lesz, meg hogy tárgyalásokat indítványozok a két fél (azaz a jogsértő, nota bene: jogtipró és az ebbéli cselekedetét elszenvedő) között, mindkettejük legnagyobb megelégedésére, és majd mindketten visszalépünk valamennyit, azaz a jogsérelmet szenvedett fél talán beéri egy feleakkora béka lenyelésével is. Nem, külügyminiszter úr. A jog, akárcsak a matematika, egzakt tárgy. Vagyis a jogsértést csakis kétféle módon lehet orvosolni. Egy: az elkövetője visszavonja a jogsértő döntést és állja azok anyagi következményeit, azaz kártalanít; kettő: bíróság elé kerül az ügy, mely plénum, ha már jószántából nem hajlandó, majd kötelezi erre. Ennyi.

Minden más kísérlet a kármentő diplomatizálás követelményeit talán kimeríti, de a jogszerűség terepén igazolhatatlan. És kár ennyire nyíltan, ilyen szofisztikált fogalmazásba csomagoltan a világ, de legalábbis a hazai nagyközönség tudtára adni, mennyire jogismerő és jogkövető kis hazánk nagy vezetőinek hozzáállása államhoz, társadalomhoz, törvényességhez és magántulajdonhoz, szóval mindenhez, ami a puszta hatalom értelmezési körén valamennyire is kívül esik.

Mert hamarosan, mégpedig nem is oly sokára, ők is e körön kívül találják majd magukat. Ott és akkor pedig nem lesz diplomatizálás, legfeljebb a villámsebesen elhordott seggek kétségbeesett mentése, de annak is inkább csak a kísérlete.