"Nem mi hívtuk" Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap szakértői delegációját, hanem »magától idejött«, »kértek időpontot, mi adtunk« - kommentálta korábban az IMF-kormány közötti tárgyalások hátterét a köztelevízióban Kósa Lajos."
Másként: Nem mi invitáltuk az ítéletidőt, a fergeteget, ami miatt annyit jajongtunk, míg az távol járt, és persze döngettük hozzá a mellünket, hogy ide az ugyan nem és soha – most viszont átlépni kívánván határainkat megengedtük a viharnak, kegyesen, hogy szétnézzen nálunk anélkül, hogy különösebb figyelmet fordítanánk rá. Végtére is csak egy orkán, nem kataklizma.
Ilyen magasztos és tartalmas, mikor kormányunk kommunikál.
Gratulálnunk kell Kósa Lajosnak, Matolcsy Györgynek, de legfőképp Orbán Viktornak. A kizárólag a nemzetközi pénzpiacokról történő finanszírozás története, a Valutaalap és a Világbank elleni szabadságharc fordulatokban gazdag sikersztorija láthatóan épp célegyenesbe fordult. A kiérlelt stratégia megérlelte a maga könnyen szakítható gyümölcsét, igaz, a szakítás már korábban is könnyen ment. Megérte. Megvédtük hazánk gazdaságát minden kárhozatos behatástól, ami csak érhette azt: a kiszámíthatóságtól, a beruházásoktól és a hitelezéstől, nemkülönben a maga remélt másfél százalékával ugyancsak túlfűtöttnek ható növekedéstől. Mindemellett azért gyors egymásutánban még kétszer belerúgtunk a pénzintézetekbe, mert a gyógyszergyárak sarcolását követően már vagy egy éve ez a sláger, kellemes pauzaként tarkítva a magánnyugdíj-pénztárak időközben államilag ihletett és levezényelt amortizációjával.
Hogy kis hazánk idei valós szaldója valamennyire is kedvezően alakult, az jellemzően az agrárium hozamát dicséri. Javasolnám tehát regnáló kabinetünk minden agymenő észkombájnjának és az őket kiszolgáló mamelukoknak, hogy még mielőtt a haza nyakába további áldásdömpinget szakasztanának, járuljanak hozzá legalább minimálszinten a termőföld humusztartalmának növeléséhez, persze ne az eddigi szarkavarással és -gyártással.
Ideje volna már, úgy vélem, hogy saját becses személyükben, mintegy pozíciójuk és eddigi áldásos tevékenységük végső felmagasztalásaként trágyázzák végre a földet, az áldottat, az életadót. Mert ha nem kerülnek igen gyorsan oda rothadó talajkomponensként, lassan feltalálják magukat ismét, és bevezetik számunkra, immár nevesítve is – az életadót. Ez ügyben már jópáran megfújták a riadót.
És hát több se kéne.
