Franckarika

Címadásom önkényes, mégis jellemző. A szütyő, amiben minden személyes kincsünket hordozzuk. Magunkkal, ha egyszer útra kelünk. Hogy kéznél legyen – egyfelől, meg hát azért is, hogy mások kezére az érték, amit annak tartunk, olyan könnyen, felügyelet híján ne juthasson.

Most, mikor naptári év váltása közeleg felénk (ránk), felnyalábolom valahány értékes holmimat, igaz, túl sok nincsen ezekből. Magam elé terítem ezeket, számba veszem. Eszem, hitem, tudásom, valamennyire csorbítatlan egészségem (melynek integritása felől azért nem vagyok ám maradéktalanul meggyőződve, de balga hitemet és lelki békémet tartandó inkább nem háborgatok orvosokat), valamint három leányom. Nem, nem is: ők elsősorban, a többi csak aztán. Ezek az én kincseim.

A szerelem nincs köztük. Ha rajtam áll, jó ideig nem is lesz.

Az ország, a népes sokaság meg, mely belakja a jelenlegi államhatárokat, hogy most miféle kincseket pakol a maga átalvetőjébe, hogy majd vállra lódítva az iszákot, átmentse azokat az új esztendőbe, nem tudom. Nem az én dolgom. S hogy a sokaság felett diszponáló hatalmi szféra szereplői mit, arról szintúgy nincs fogalmam, igaz, ezzel nemigen törődöm, mivel indolens vonatkozás számomra az ő értékválasztásuk, hiszen az enyémmel, a közember által vallottal az úgysem harmonizál. De valamiféle váltás történik most mindenki orra előtt és szeme láttára, úgyhogy valószínűleg ők azt málházzák a csomagba, és azt mentik át 2008-ra. Nagy rössel futottak neki a műsornak, amit jó előre meghirdettek, tény, viszont egy félig megbukott jelmezes főpróbáig jutottak csak el. Ez van, ennyi telik tőlük. Vállukon a szütyő, s abban ott az olyannyira elkerülhetetlennek mondott, lépten-nyomon propagált váltáskényszer. Amit aztán megkoptattak, lefaragtak, harmadoltak, kiheréltek, mondván, ez a kompromisszum lényege, erénye, erőssége. Akkor hát nem is teljes mértékű váltás ez az egész, s csupán egy olyan kisebb tarisznya lóg a vállon, igaz, azt az egekig magasztalni nem késnek semmi fórumon, médiumban vagy hírcsatornán. Kisebb volumenű váltás volna hát, azaz: váltáska.

Ettől a lufivá érlelt, felfújt humbugtól eltekintve, miről szót ejtettem, kívánok minden egyes polgártársamnak, minden egyes magyarnak szerte a nagyvilágban, de meg minden egyes embernek is, aki csak belakja e pillanatban az alánk szerkesztett planétát, boldog új esztendőt. Emberségeset, vidámat és szerencséset. Úgy legyen, ámen.