Franckarika

Van azért valami, ami erősen szöget ütött a fejembe e gyalázatos (vagy inkább szomorú) Dominik-ügy kapcsán. Nem az, hogy a drágalátos édesanya tulajdon baromságával "húzta magára" a rendőrséget, csak mert valahány, még ép elmével kisüthető dajkameséből pont a legvalószerűtlenebbet találta a nyomozóhatóság elé tálalni, akik persze másfél perc múltán megérezték a sztori penetráns illatát: hogy ez a história annyira nem kerek, hogy kár volna nem odább cipelni. Úgyhogy nekiláttak kigöngyölni a reáliát abból a tökéletesen életszerűtlen maszlag-sztaniolból, amibe a jóasszony csomagolta...

Ami inkább megdöbbentett, az a felelőtlen magára-hagyásból eredő fatális balesetet követő magatartásuk, mármint az apáé és az anyáé. Egy harci kutya ha nekiront egy kétéves csöppségnek, aligha némán teszi, miként a gyermek sem hang nélkül tűri, hogy egy ilyen dög halálra marcangolja... Szóval a felügyeletet gyakorló szülő(k)nek se híre, se hamva nem volt, mikor a gyermek bebóklászott a kennelbe, és a kutya nekirontott. Ami azért azt a korántsem mellékes kérdést is fölveti számomra, hogy ugyan miként is volt megkonstruálva az az ilyen veszedelmes jószágokat elkülöníteni hivatott kennel, ha egy kétesztendős csemete ki volt képes nyitni azt. Ha pedig eleve nyitva volt... A nő és a férfi felelőssége gyermekük halálában mindenképpen megáll.

De ami a legborzalmasabb, az a felelőtlenül magára hagyott gyermek tragédiájának észlelését követő magatartásuk. Nem is az, hogy valami esztelen dajkamesével próbálkoztak, miközben megkísérelték eltüntetni a gyermek tetemét. Hanem épp ez utóbbi kitétel megkérdőjelezhetőségének megkerülhetetlen kérdése. Sem szomszédot, sem körzeti dokit, sem mentőorvost, sem az Atyaúristent nem próbálták meg a helyszínre riasztani, hogy hátha, hogy talán mégsem... Hogy a gyermek esetleg mégis él, élhet. Nem — ők saját hatáskörükben úgy döntöttek, Dominik egész biztosan meghalt. Nyilván avatott szakértői a témának, ha már a Colombo-i szintű rejtvényfűzésnek — az ezt követően előadott meséjük gyalázatosan alacsony nívóját figyelembe véve — alkalmasint nem azok. Ez azért még kemény vádakat hozhat az efféléktől már amúgy is túlterhelt fejükre. Ha ugyanis a szakértők a maradványok vizsgálata során akár csak egyetlen homokszemet is találnak Dominik légcsövében, tüdejében, ami megegyezik az elföldelés helyszínén fellelhetővel, vagy akár csak egyetlen olyan belső sérülést megállapítanak, ami kizárólag a föld alá küldve szenvedhető el, úgy semmi sem mossa le róluk annak vádját, hogy 1, bűnös segítségnyújtás-mulasztásban vétkesek; valamint, hogy 2, halálos(nak gondolt) sérülések ide vagy oda, de élve hantolták el a gyermeket. Amire nem is tudom, miféle bűnvádi tényállás áll meg. Kivégzés? Esetleg dicstelen bevégzése annak, amit az a kibaszott dög kezdett el? Fogalmam sincs, megmondom őszintén. Viszont kitüntetés aligha osztható érte.

Én az apa és az anya helyében most ugyancsak kutyául érezném magam. Hazug és egyben sánta kutyául, ami épp hogy nincs sehol sem elhantolva. Ehelyett szerencsétlen kisfiút, tulajdon gyermeküket küldték a föld alá. Élve vagy halva. Érdekes fajta az ember, én mondom, érdekes fajta. Habár... Legalább kegyeleti érzékük csorbítatlan maradt, és ez javukra kell szóljon. Mert, ugye, a gyermek hirtelenében terhessé lett maradványait akár még meg is ehették volna...

Ha már egyszer a kutya szájából, a tetemet ebek harmincadjára mégsem hagyván, kiszedték.