Nem is merek most hosszabban Líbiáról írni, nemhogy még értekezni róla. A tripoli és bengázi történések Ceausescu végnapjainak hideg fejjel véghez vitt vérengzését juttatja eszembe. Azt már felnőtt fejjel értem meg. Ott és akkor a Securitate, valamint külföldről importált, jó pénzért a hivatalos hatalom mellett harcoló zsoldosok irtották a felkelőket, már ameddig tehették. A román hadsereg viszont hamarabb eszmélt, és az elkeseredett lakosság-katonaság improvizálta (és az események által kikényszerített) együttműködés hamarabb megvalósult, így aztán Bukarestben már csak szórványos utóvédharcokra futotta erejükből. De itt, Líbiában töretlen még a hatalmi konszern akciópotenciálja. Ez ezrek és ezrek életét jelenti és fogja majd még jelenteni. Ez egy olyan felkelés, mely puszta időzavarban kénytelen átugrani a forradalmi fázist, és egyből polgárháborúba csap át. Egyiptom viszonylag csekély vérrel és jóval több méltósággal "megúszta". Líbia valódi zsarnokság, ahol egy hagymázos álmaiba rég belezavarodott elmebeteg kommandíroz, és aki az életről legfőképp azt az egyet tudja, hogy hamar kioltható. Ez most valódi káosz, valódi küzdelem, késhegyig menő, itt valóban a lét a tét, s az könnyen veszthető. Ez most tényleg a való világ. A kiszavazott tehát párbajra hívja országa népét és könyörtelen mészárol. Az arab virtus, a beduin morál, a berber hagyományok mind a legvisszataszítóbb vonások megfestése mentén ötvöződnek Kadhafiban. És még valami. Az egykori gyarmatosítók cinikus világlátása és módszertana. Volt hová nyúlnia, volt kiktől merítenie, volt miből tanulnia. Épp csak okulni felejtett el.
Líbia vérfolyam közepette vajúdik, hogy megszülje modern önmagát. Tengernyi életbe kerül, látható. Ez valóban véren megvett szabadság lesz, ha kivívják.
