Franckarika

Nyugtában dicsérd a papot. Mert mikor elemében van, amikor nekilendül és kioszt elevent meg holtat, aligha halmozható el köszönettel, hálával meg aztán pláne nem. De ha már pap, meg ha már hit és annak világa említődött itt, és ha már ennyire megcsavartam egy amúgy szép magyar szólást, hadd lukadjak ki végre oda, ahová manapság minden második hozzászóló, elemző, szakértő vagy legalábbis magát erősen annak képzelő szokik: a napi politika állására.

Az aztán a hálás téma. S ha Isten szokott volna közösülni, ezt alaposan meghágná.

Na most akkor step by step. Erősen vitatható pózban tetszelgő és szerepkörének rég meghaladott határain is újfent túllépő köztársasági elnökünk asszisztált minap egy kiadósat a Fidesznek, és tök politikasemlegesen belekavart annak az egy jelöltnek a ha nehezen is induló, de később annál inkább kibontakozó esélyeibe, aki talán még potens módon hozzákezdhetett volna egy gazdasági rehabiltációs – de okosabb is, tényszerűbb is, ha életmentőnek nevezzük – csomag keresztülviteléhez, és akinek a nemzetközi reputációja, szakmai kvalitása ennek az ő szép lassan kiteljesedő jelöltségének valamelyest tápot is adott: Surányi Györgyről van szó, igen. Az ellenzék részéről részint kényszerű, részint tulajdon jól felfogott – persze vegytisztán politikai-hatalmi – érdekük szerint megítélve ez briliáns lépés volt, a szocialisták további kilátásai felől tekintve meg egyenesen – áldásos.

Igen, igen, nem tévedés: áldásost írtam.

Surányi György ugyanis habitusánál fogva ezt a meccset nem tudta volna sem lejátszani, sem hatékonyan irányítani. A parlament, a belpolitikai csatatér nem bank: ha valamitől, hát attól áll a legtávolabb. A pénzügyek vitelének megvannak a maguk közgazdaságilag kidolgozott és begyakorolt technikái, szabályai, még ha a szakma becsületkódexét erősen megtépte, nimbuszát szétzilálta is a mostani válság, ami javarészt a bankok felelőtlen viselkedésének torzszülöttje. Surányi, a halk szavú, megfontoltan, nota bene: higgadtan mérlegelő, már-már elemi szinten bankárlélek Surányi szerintem két napot nem élt volna túl egy olyan felfokozott közhangulattal súlyosbított belpolitikai erőtérben, mint ez a hazai. Ezt azért az MSZP-nek, de minimum a vezérkarnak illett volna fölmérnie, az SZDSZ-nek meg eleve illett volna tudnia. Ehhez képest történt, ami történt, és Surányi végül kimondta az egyetlen szót, amit erre a suta felkérésre felelősen mondhatott: köszöni szépen, nem.

Figyeltem a kommentárokat, de még inkább a "hogyan tovább"-ot latolgató elemzéseket, médiabeszélgetéseket, fórumokat. Még a legfelkészültebbek is, midőn pontról pontra vázolták pedig az adott helyzetben megkívánt, sőt elengedhetetlenül szükséges (személyi) kritériumokat, tehát annak a valakinek az ismérveit, aki mind a szocik, mind a liberálisok számára elfogadott, aki józan programmal föllépő, cselekvőképes kormányfőként regnálhatna a jövő évi válsztásokig, valahogy mániákusan kerültek kimondani egy nevet – annak az egy embernek a nevét, aki, ha sokáig sakkoznak még, mármint napokig, hát tényleg az egyetlen még szóba jöhető név marad a baloldali tarsolyban: Németh Miklósét.

Talán hogy ne rombolják esélyét még azzal is, hogy nevesítik. Meglehet, még az MSZP sem jutott a döbbenet és felismerés azon fázisába, hogy konstatálja, pár óra csupán és még néhány gyorsan enyésző név, s ezt követően végképp nem marad választása más, mint Németh. Gyeplőt a lovak közé, hadd ragadják a fogatot arra, amerre természetük s veszélyérzetük ösztöne diktálja. Szabad kezet adva neki, a volt miniszterelnöknek, hogy ismét az lehessen, ami nem egészen kockázatmentes kanyarvétel. De húzónév, kétségtelen, kormányzati gyakorlattal és pénzügyi ismeretekkel vértezett. S ha még emellé Békesit szerződtetné maga mellé pénzügyérnek, és a két baloldali párt részéről is megkapná ehhez, mármint az elodázhatatlan rekultivációs szanáláshoz a szükséges támogatást, hát jönne ránk egy olyan fasza kemény esztendő, hogy csak na, ami csupán javíthat, de rontani szinte már semmit sem ronthat jelen helyzetünkön, kilátásainkon, megítélésünkön. Mint egy falat kenyér, úgy kellene ez az országnak.

No persze, fűbe harapni volna az ezzel szembeni alternatíva, de az meg minden zöld vonása ellenére is kutyaszaros egy falat.

Alig van rá esély, hogy így történjen, mert a józan megoldások nem a politika eredői, sem a válságoké. Az MSZP platformfüggő töketlenek gyülekezete, míg az SZDSZ habókos amatőröké. A csodáknak manapság nincsen idejük már, legfeljebb palotájuk.

Az amatőr bajvívás minden tünetét felmutató kardcsapkodás és -suhogtatás után talán nem megkerülhető, hogy leszögezzük: alkotmányossági tekintetben nem létezik kicsit, kevésbé vagy épp rendkívül demokratikus ötlet, eljárás vagy megoldás. A szakértőknek ebben igazuk van, a jog adekvát válaszokat ad, legalább ezekre a kérdésekre. Valami vagy alkotmányos, vagy nem az. Nincsenek "fokozatok". Köztársasági elnökünk, ha már egyszer ily kevéssé álcázottan politizálni kezd, talán megfontolhatná, miket beszél. Feltéve, hogy eszénél van.

S még mielőtt szanaszét ájulnánk a Fidesz permanens nép- és demokráciaimádatától, meg hogy a zemberek akarata kell végre érvényesüljön a haza sorsa felől hozandó döntéseknél, gondoljuk át egy pillanatra, mit is takar hatályos alkotmányunk ama malasztja, hogy "népképviseleti rendszer". Mit az, hogy az állampolgárok a politikai hatalmat demokratikus úton választott képviselőik révén, közvetett módon gyakorolják. Hogy miért nincs kinek-kinek az otthonában egy központi szerverre kötött készülék, amin naponta két-három megválaszolandó kérdés virít, mikor hajlékába toppan, és amit a fáradt munkásember, miután átnyálazta az aznapi Blikket és Borsot, két sör vagy két gyermekverés közben megválaszolhatna felelősen és sebtiben, amolyan közvetlen hatalomgyakorlás címén.

Suszter a kaptafánál, közember meg a maga személyes ügyeinél maradjon, és végképp ne kotnyeleskedjék bele olyan dolgokba, melyekhez se képzettsége, se affinitása, se elegendő rá-, illetve átlátási képessége nincsen. Érdemi, valamirevaló információja meg aztán még ezeknél is kevesebb. Vágyai vannak legfeljebb, no és megcsontosodott szim-, illetve antipátiája, viszont az ilyenek leküzdéséhez ott a házastárs, az illusztrált magazin, vagy doktor Csernus.