Franckarika

Ha késve is, de megadatott a lehetőség az ősökön esett sérelmeket, a megalázó — és talán máig méltánytalannak vélt — vereséget megbosszulnia egy német rendőrnek odahaza, Teutoniában, mivel egy arrafelé lődörgő, ideiglenesen épp begőzölt amcsi szoldát egyszer csak gondolt egyet, és miután aktuális barátnőjét akképpen vélte megfegyelmezni, hogy jól lekötözte a csajt, kapta magát, kivonult egy kiadósat lövöldözni, nyílt terepre. Hadd lássák azok a sápadtarcú svábok, hogyan lett naggyá Amerika. Nos, mivel az, mármint Németország, se nem Koszovó, se nem Abházia, és mert az ilyesmire arrafelé élből allergiásak hatóságék, szóval érkezett is rohanvást a karhatalmi desszant, szakirodalmi tematikát követve körbevették, aztán valamelyikük még célba is — és puff, az ürge máris le lett terítve, mint damasztabrosz a nagyasztalra. Aztán meg szép rendjén belehalt az esetbe, jenki böcsület ide vagy oda. A német pedig csendesen mosolyoghatott a bajsza alatt, annál is inkább, mert az ügyészség később úgy határozott: ők márpedig nem indítanak nyomozást az ügyben, jól van minden úgy, ahogyan történt.

A fickót nyugosztalja Isten, az az ő dolga, rá tartozik — a rendőr viszont nemhiába részesült precíz kiképzésben, hathatósan intézkedett. Szépen vagyunk.

A revans tehát megesett — nemzedékek vártak erre a pillanatra: német földön német férfi végre-valahára minden kötöttség nélkül telibe nyomhat(ott) egy amerikai katonát, aki ugye alapból übermenschnek gondolja magát bárhol e világon, ha épp arra jár, de hát ez, ha emlékszünk még rá, valójában német találmány, úgyhogy semmi kétség, jól megadták neki. Nagyjából azt, amit érdemelt. A német lélek meg ismét gyógyult egy kicsit, s a világ is újfent kerekebbé lett a söröskorsók alatt. Voltaképp: alátétként szolgál. Az amcsit igazándiból egyetlen benyomás érte Deutschlandban, az viszont alapos volt, és nagyjából örök időkre kiirtott belőle minden téves képzetet meg előítéletet, már ha volt neki ilyesmije, ami most már olyan nagyon nem számít, de azért mégis. Legalább halálában javulhasson az ember — nemde? Németország meg talpra áll. Nincs is felemelőbb egy nemzeti rekultivációnál. Pláne, mikor az nem jár hekatombával. És íme, nem jár. Hisz' lám — nem ám iszlám, vigyázat! —, mint a példa is mutatja: egy nyamvadt, kiakadt jenki leszedése is több mint elegendő hozzá. Fegyver megpucol, sör felhajt, asszonyka megölel. Szép és jó kor ez a mai modern, csak aztán tovább ne fajuljon nekem valahogy. Mert totálban szemlézve ezt, túl sok német juthat majd túl sok amerikaira. Igaz, addigra a harmaduk török lesz már. Amazoknak meg latino. Érdekes egybeverődés volna, szó se róla. S lövésünk sem sok lenne hozzá.