Franckarika

Lelkes és kitartó, mondhatni: hű nézője vagyok az ATV-n futó Újságíróklubnak. Már akkor is az voltam, mikor még Sajtóklub néven ment műsorba, igaz, akkor e cím alatt kettő is találtatott: volt mellette a pénteki is, mikor a jobboldaliak ültek sajtóklubos tort az adott hét eseményei felett, s csócsálták vég nélkül az akkor még ellenzéki baloldaliak és liberálisok viselt dolgait. Majd a világ fordult egyet, nem is kicsit, a jobboldali szimpózium egyszer csak kikopott a csatorna kínálatából, átköltözött a Budapest TV-re, akkor már Bayer Zsolt nélkül, s hogy van-e még egyáltalán, fogalmam sincs. Rendszeresen néztem azt is, míg az ATV-n futott, mert a kiegyensúlyozott tájékoztatás elemi igényével vértezetten fontosnak tartottam, hogy ismerjem az azoldali véleményeket is.

Akkora már — valami ordenáré bayeres kirohanás okán — az eredeti Sajtóklub rég nevet váltott, tovább már címében sem azonosulván azzal a másikkal, ami ilyen penetráns módon tér el a szakma általánosan vallott és követett etikájától, s felvette az Újságíróklub nevet. Aczél Endre, a szakma doyenje, midőn az MTV-s száműzetés négy évét követően a Nap-Kelte visszatérhetett a királyi (közszolgálati) csatornákra, s ő velük tartott, kikerült ebből a csapatból. Idővel Juszt László is, aki a híreket konferálta föl és emellett moderálta-vezette a beszélgetést, átkerült az MTV-re, odahagyván így a hetente összeülő asztaltársaságot. Aczél helyébe Avar János, Juszt helyébe Dési János lépett (ült), így alakult ki az a mostanra meglehetősen stabilnak mondható kör, melyet időnként — hol kvázi műsorvezetőként, hol meghívott vendégként — csupán Németh, a Népszava főszerkesztője bont meg, mikor e koherens szereplőgárdából valamelyik résztvevő épp nem ér rá. Baloldali orientációjú, széles látókörű, tájékozott és tapasztalt emberek: műveltek, elemző hajlamúak — és korántsem tévedhetetlenek. Ezt persze maguk is pontosan tudják, s ennek ellenkezőjét nem is kívánják senkivel elhitetni. Élvezet őket hallgatni, na. Tényszerűek, felvetett témáikban relevánsak, mindamellett jó svádájú, jó tollú publicisták. Dicshimnuszból, úgy hiszem, elég is ennyi.

Hétfői nappal történt meg velem először, mióta csak hallgatom/nézem a műsort (holott 2001 óta teszem ezt), hogy vagy húsz perc után, bújtatott kritika gyanánt lekapcsoltam a készüléket, felálltam a székből, s meglehetősen rossz szájízzel dolgom után néztem, amiből estébe hajolva már olyan túl sok nem adatik. Mészáros Tamás miatt tettem. Amiatt a Mészáros Tamás miatt, akinek valósággal falom írásait, mert világosan és szabatosan, kopírozhatatlanul fölényes stílusban, olykor vitriolosan, olykor mesteri iróniával fűszerezetten ír, sosem dagályosan vagy kioktatón, hanem kerek, sokszorosan bővített mondatokban, ha kell, mely gondolatoknak a legvégén is tisztán érti az ember, mit olvasott az elején. Frappáns és találó. Mestere a szónak, a tények kezelésének és a logikának.

Amiben nem mester, az a tulajdon természete feletti uralom. Minden manír ellenére is kiütközött, nem egyszer, hogy Avar Jánossal nemigen szimpatizál. Nem csupán meglehetős sűrűn tetten érhető ellenvetései és legfeljebb másodpercnyi kamerasnittekben elleshető fintorgásai folytán, de nem egyszer hanghordozásában, olykor szófűzésében is. Nehéz az ilyet elkendőzni, különösen huzamosabb időn át. Avar nyilván tudta is, érezte is ezt a csak lengén leplezett antipátiát, mely személyét illette, mégis viszonylag jól tűrte a finom, célzott tőrszúrásokat, nem ugorva azokra. Becsületére legyen mondva, sosem viszonozta. Ezért is tűnt számomra érthetetlennek a hétfői eset. Mészáros Tamás olyan otromba fordulattal, olyan bárdolatlanul, már-már arrogánsan szólt oda Avar Jánosnak, hogy másodpercekig azon tűnődtem, az így megbántottat ugyan miféle erő tartja még ott a székben, a stúdióban. Nyilván abbéli meggyőződése, hogy egy intelligens ember, már egy olyan persze, aki magát annak tudja s tartja, nem pattan csak úgy fel, és nem hagyja faképnél élő adásban azt a társaságot, melynek ő amúgy oszlopos, még ha nem is minden résztvevő rokonszenvétől övezett tagja. "Éppen beszélni kezdtem..." — világosította fel Mészárost Avar, midőn egyazon lendülettel, épp ugyanabban a pillanatban vették el a szót Bolgár Györgytől, ám Mészáros úgy határozott, nem enged a negyvennyolcból, sem teret Avarnak, mert az neki épp nem volna ínyére. "No mert én is!" — vágott vissza kissé élesen, kezeit didaktikusba hajló mozdulattal feszítve egymásnak, majd zavartalanul folytatta mondókáját, mintha mi sem történt volna. Avar erre nyelt egy nagyot, lehunyta szemét, arca el is sápadt, el is sötétült kissé, és a stúdió addig viszonylag derűsnek mondható légkörét egyszeriben valami nyomasztó hangulat szinte a semmiből támadt feszes kényszere ülte meg. Még vagy három percig bámultam a képernyőt, de Avar kínos hallgatását, indignálódott magatartását látva inkább úgy döntöttem, ebből most ennyi is elég. Nem volt kellemes nézni, látni, ahogy se szó, se beszéd elmennek a történtek mellett: Bolgár is, Dési is.

Gyűlölöm az effélét, s ha tanúja vagyok, élből refüzálom. Miként most is tettem.

Mert ez nem volt fair, nem volt komilfo. Mészáros Tamás tán felülmúlhatatlan, ha kétségtelenül okadatolt események laza szövedékéből tézisek/hipotézisek köré szorosan feszülő logikai hálót kell szőni, ám úriemberként most leszerepelt. Nem is annyira kihívó, támadó jellegét tekintve volt igazán kellemetlen Avarra nézve az, amit művelt. Egyszerűen csak lekezelő volt és bántó. Magyarán: sértő. Nagyjából ennyi. És mikor valaki renoméján — mondjuk így: imázsán — az első makula megesik: ha a tételsorban, mely jellemét képezi, az első elem megdőlni látszik, az aztán megdöntheti gyors egymásutánban akár a teljes dominósort. S akkor odalesz egy mítosz. A viselkedni tudó gentleman mítosza. Az első elem pedig most hétfőn megdőlt. Kérdés, már ezután hogyan hat ez a tény a többire. Nem vált Mészáros Tamás egyszeriben ellenszenvessé, nem: ahhoz túl jó fej. Felfuvalkodott lett, s pallérozatlan modorban vágott vissza Avarnak, aki ezt nem érdemelte. A stílus az ember maga, tartják. Ha így van, Mészáros Tamással bizony bajok lehetnek. A helyében én minimum bocsánatot kérnék, méghozzá oly módon, ahogy a sértés is esett: kamerák előtt, premier plánban. Mivel nem néztem végig az adást, nem tudom, rádöbbent-e ennek szükségességére, eljutott-e a felismerésig, és végül megtette-e. Ha igen, sem lesz pusztán ez okból tárgytalan a kérdés — viszont akkor elmondható lenne, hogy korrekt módon retirált Avarral szemben, és a sajnálatosan odavetett sértésnek így némiképp élét vette. Ha viszont nem tette meg: ha el sem jutott a tudatáig, mit művelt Avarral, akkor Mészáros Tamás továbbra is remek elemző és publicista, viszont többé már nem az az ember, akinek én írásain és fejtegetésein keresztül megismertem. Ami nem tragédia persze, épp csak sajnálatos. Vagyis: kár.