Franckarika

Horn Gyula tevékeny ember. Nem csüggedő, amolyan letaposhatatlan típus. Igen kivonatosan summázva: egy kiöregedett konok fasz. Olyan skandalumot képes még ma is kavarni szocialista berkeken innen és túl is, hogy ihajla.

Gyurcsány pedig taktikai baki képében egy a maga, valamint pártja-kormánya számára igen-igen sokba kerülő stratégiai hibát ejtett, mikor demonstratíve erőltetni kezdte ennek a poros-koros mókusnak a jubiláns felplecsnizését. Néhány másodpercet követően magam is arra jutottam, mint Török Gábor, hogy a Horn iránt érzett politikai szerelmének nem létező faktumán túl ezt csakis egy táborfelrázási, -visszahódítási kísérlet ötlete indokolhatja. De hogy ennyire balul üt ki a próbálkozás, azt még én sem hihettem.

Gyurcsány tipikusan "törököt fogtam, nem ereszt" helyzetbe manőverezte magát: ennek a várbeli estnek a röhejét, mocskát és szégyenét, akárhogy szidolozza is népies lózungokkal tarkított beszédeiben, semmi vegyszer le nem mossa róla. Szarba lépett, na. Kénytelen volt kiállni a vén fasz mellett, akit talán legszívesebben lerúgott volna a pódiumról, ahová kéretlenül mászott történelmi értelmezőleckét tartani. De nem tehette, az ünnepelt súlya, nimbusza pártjában, legalábbis a mezei szocik közt még ma is töretlen, meg hát: nem is illik az est főszereplőjét lependeríteni a mikrofonállvány elől. Maradt a kényszerű nevetés, fintorgás, aztán a kimagyarázó szöveg – csupán egyvalamit nem tehetett Gyurcsány, amit pedig szíve szerint vélhetően megtett volna: nem temethette premier plánban, mindenki szeme láttára arcát a kezébe, kinyilvánítva így az érdeklődőknek, mennyire reménytelen szituba keverte ez a levitézlett, kivénhedt trotty az egész ún. szociáldemokrata pártot, márminthogy azt a pártot, melynek szociáldemokrata arculatán ő eddig izzadt. Már magáig az ünnepig ható előtörténéseivel is, nemhogy ezzel a senki által nem kívánt kótyagos antréval.

Horn Gyula szívós és sikeres ember. Szívós kitartással és nem utolsósorban jó évtizede csak rá jellemző módon kitartóan illuminált állapotban futtatott eszméivel most aztán sikeresen elérte, hogy a Gyurcsány-kabinet következő másfél éve maga a pokol legyen. Olyan labdát adott föl, amit nemhogy az ellenzék, de minden kényszeredett lojalitása ellenére még a partner SZDSZ sem átall majd lecsapni. A szocik meg ülhetnek magukba roskadva, latolgathatják, hogy ez az egész ugyan kinek volt jó, mert nekik semennyire sem, és töprenghetnek, hogy a jövőre nézve hogyan és hová dugják el ezt a Horn Gyulának nevezett istencsapást, de úgy, hogy annak nemhogy a hangja, de még híre se juthasson a szavazók fülébe.

De tudok én ennél még rosszabb hírt is mondani. Áttételesen bár, de legalább tíz százalékot vett el egyetlen pillanat alatt a vén marhája az egy éven belül sorra kerülő népszavazási eredmény szocialista oldalra eső voksaiból. Legalább. Szóval volt haszna ennek az estének: Gyurcsány mehet haza a fejét lógatni, és eltöprengeni afelett, hogy hogy az istenbe adódhatott elő ez a helyzet, mikor az ő legaprólékosabban kiszámított stratégiája a legkárhozatosabb, lehető leggyászosabb eredményt produkálta. Nemhogy nem hozott a konyhára, de még jól fel is gyújtotta azt. Lehet Klára asszony mellé dőlni, és stratégiai léptékben elmélkedni ezen. Mert minden kibaszott aspektust, minden politikai vonatkozást, minden protokolláris momentumot számításba vett a miniszterelnök, egyet kivéve: az emberi természetet. Jelesül Horn Gyulát magát, megspékelve egy ötvenhatot történelmi szükségnek ítélő Gorbacsovval, ami remekül rímel az "én akkor csupán a törvényes rendet tartottam fönn" mai füleknek felettébb kor- és népszerűnek ható megállapításra. Most aztán szívhatja a fogát, esetleg verheti a fejét a falba, hogy micsoda ökör volt. Sokat akart, de nem bírta cérnával. Így lesz hát ez az utolsó mondat célzatosan szarka-sztikus.

Utólagos kiegészítés, amolyan "jut eszembe": nagyjából biztosra vehető prognózisom van a baloldalnak, akik most aztán nem tudom, mi módon másznak majd ki ebből a horni terminológia által alájuk kapart veremből – azt ugyanis még csak nem is feltételezem róluk, hogy azonosulni óhajtanának vele. A tragédiát, hogy húsz százalék közelébe "verekedték" magukat közkedveltségből, sikerült most a volt miniszterelnöküknek egy csapásra katasztrófába fordítani. Mert nem csak hogy jó időre bezárta őket, en bloc, ebbe a húsz százalékos cellába, de egy ittasan gáláns mozdulattal most még a kulcsot is olyan messzire hajította, hogy nincs élőlény a Földön, aki azt a szociknak visszahozná. Szóval, járuljanak csak szépen, akár egyenként, akár testületileg a levitézlett hülyéje elé, és rázzák meg alaposan a kezét, mondván: "Gyula, ez tiszta munka volt. Így elintézni a pártot... Háát... Ezt senki más nem tudta volna. Gratulálunk!"

Aztán persze gratulálhatnak egy jókorát tulajdon maguknak is. Mert ők azok, akik újra meg újra szóhoz hagyják jutni, aztán meg lapítanak és szordínósan kussolnak csak az öreg eszefogyatkozottja égre kiáltó hülyeségei felől. Ezt a metodikát alighanem még a totálisan törvényes múltjukból cipelik magukkal. Tudják, amit Horn annyira fenntartott anno.