Kimondott szerencse, hogy csak most, pár perce szembesülhettem Kövér László minapi legújabb, pillanatok alatt elhíresült kirohanásának vágatlan verziójával, már ami a majdan megválasztandó köztársasági elnök beiktatását, az MSZP sajnálatos és általa eléggé el nem ítélhető parlamenti jelenlétét, valamint az e derék politikusnak ajkára toluló valahány elmarasztaló jelzővel jó alaposan körülírt tollforgató dögkeselyűket és azok minősíthetetlen viselkedését illeti.
Kövér aztán egy meglepően fura szófordulattal végezte be rögtönzött filippikáját. Ő azt nem is képzelte, kedélyeskedett az ezen szolgai módon derülő beszégetőpartnerek arcába, hogy egyesek ilyen kevés neuronnal is működőképesek, ennyivel is létezni tudnak.
Megnyugtatom: nem áll ezzel egyedül, mert ez, hallgatva őt, engem is felettébb meglep.
Hogy aztán egy melegvérű, ivarosan szaporodó és elevenszülő, vegetatív idegközponttal bíró, gerinces(nek besorolt) eukariota, heterotróf, aerob élettani alapvetésű teremtmény kielégítőnek mondható létéhez mennyi agyi idegsejt volna szükséges, arra nézve biztosan léteznek standard modellek és tudományosan definiált kritériumok. De talán kár ezt kizárólag neuron-axon-dendrit-szinapszis kontextusban gyökereztetni és pusztán ezen a logikai vonalon leképezni. Annál azért összetettebb konstrukciókat ötlött ki a természet, a Kozmosz élő rendszerekbe szerveződött csillagpora. Viszont Kövér László parlamenti házelnököt és egyben jelenlegi ideiglenes köztársasági elnököt hallgatva, aki e tisztségében megörökölte többek között a nemzet egysége megtestesítésének magasztos, embert és lám, idegeket is próbáló feladatát, úgy vélem, egyesek mintha már eleve redukált neuronmennyiséggel jönnének e világra, majd a kapott adagot, ellentétben a túlnyomó átlaggal, az anyatermészet és a genetikai kódolás meglehetősen adekvát utasítássora ellenében is nemhogy növelnék, inkább egyre sorvasztanák csak, de még azt a csodák csodájára visszamaradt csekélyke mennyiséget sem arra használják, amire illenék, vagy ami felelős tisztüknél fogva tőlük gond nélkül elvárható volna.
Nagy kár pedig. Politikai szóhasználattal élve: sajnálatos. És így tényleg nem marad más a Kövér-félékkel szemben hátra: csak szánni lehet őket. Meg persze hozzá az országot még, hogy ilyeneket, Kövérhez megszólalásig – meg még azon túl is – hasonlókat és velük egy húron pendülőket kapott, szavazott a tulajdon nyakába. A brancs meg az ő sleppjük. Viszont az ország – úgymond – szavazótöbbségének adaptív képességével, végső soron használatra fogható neuronállományával sem volt és nincs talán még most sem minden rendben. Így hát végső soron lemondóan bár, mégis tényszerűen állapítható meg: zsák a foltját.
Mígnem a kollektív becsületen esett foltot, amellyel szemlátomást alig valaki törődik csak, az egyre nekikeseredettebb többség feneke, térde és könyöke tájt megjelenő (szövet)foltok tarkítják és múlják majd felül a nap mint nap tapasztalt és mindegyre mélyülő komfortdeficit okán. Akkor és onnantól nem számít majd semmit, miket zagyvál és hagymázol össze Kövér, és hogy tapsol-e ehhez neki bárki.
