Franckarika

Képviselő Funky rátapintott a lényegre, s mint ocsú közt tiszta szemet lelé meg a közszolgálati elfogulatlanság mércéjéül veendő yardos kommünikét. Lásd alább.

"A civilek által szervezett, kormányt támogató mai rendezvény befejeződött. A békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Rendőri intézkedésre nem volt szükség.
Budapest, 2012. január 21. Belügyminisztérium Sajtóosztály"

Az eset jellemzően tenyérbemászó jellegének mihamarabbi rögzítésén túl azért csak fel kell tegyem a kérdést: a belügy sajtóosztályának számításai alapján mennyi lenne, azaz egészen pontosan mekkora időhányadot fog be és fed is le az a bizonyos "emberemlékezet"? Csak mert évtizedeken át – tudják, még 1989 előtt – ehhez hasonló nagyságú tömeg, sőt olykor még ezt a ma ki tudja, miféle számítási metódus révén kihozott négyszázezret is jócskán meghaladó gyülekezett és parádézott minden május elsején, tribünök előtti vonulása közben is támogatásáról biztosítva a kormányt és annak politikáját. Meg úgy mellékesen a nemzetközi proletármozgalmat, nem zavartatva magát attól, hogy annak akkorra már jó ideje leáldozott.

Ha pedig még olyan huszonöt éve is akadtak mifelénk ehhez a ma látotthoz hasonló, sőt ezt akár meg is haladó nagyságú embertömeget megmozgató és utcára szólító események, a kérdésem úgy szól, hogy akkor az "emberemlékezet" mint fogalom és képesség vajon per definitionem olyan huszonöt évnél enyészik-e el, vagy csak a belügy tettre kész sajtóosztálya akart ehhez a sajátságosan, azaz rendőrszemre saccolt számnagysághoz még valami igazán ütőset slusszpoénként odamondani. Mert ha úgy, akkor sikerült, megérte.

És még az sem kell izgassa sajtóosztályékat, hogy négyszázezer embernyi tömeg az nagyságrendileg egyezően és cirka pontosan a honfoglaló magyarság mostanság becsült összlétszáma volna (hét törzs + a szövetséges töredékek). Az a népességvolumen tett ki akkoriban négyszázezret. Vagyis ha ma valaki teszem azt helikopterről belátta az Oktogontól a Kossuth térig terjedő városhányad erre kijelölt útvonalán hömpölygő tömeget, egy az egyben a hont egykor sikerrel megvevő ősök össztömegével szembesülhetett, márpedig e látvány alapján kész csoda, hogy győzedelmeskedtünk és megmaradtunk. Mert hát annyian voltak ők összesen, asszonyostul-gyermekestül, ezt ne feledjük, mint a ma utcára vitt kormányszimpatizánsok. Mégis uralmuk alá hajtották és belakták az egész istenverte Közép-Duna medencét vagy egy évtized alatt. Jó látni, hogy a mai kormányoldali békemenet, merőben békebeli felhangokkal spékelten, kitette ezt a reményteli létszámot, magyarán látványában és megjelentetett erejében is mintegy ekvivalens honfoglaló eleink hadi és nemzetképző potenciáljával.

Szebbet magyarként tán kívánni sem lehetne. Vagy ha mégis, ahhoz alkalmasint egy új honfoglalás szükségeltetik. Nem állítom, hogy nem áll küszöbön.

Visszatérve a kormányt és politikáját támogató derék honpolgárok ma utcára vitt seregéhez: nem csak abban egyeznek ők mind a rendőrségi közleményben foglaltak alapján immár tehát emberemlékezeten túlnyúló, hajdani május elsejei kivonulásokon résztvettekkel, hogy hasonlóan életképes rendszer mellett törnek békességgel szívcsordultig felmálházva lándzsát, mint tették mások, abszolút önként majálisozók: apáik-anyáik, de talán még fiatalabb önmaguk is egykoron, saját emlékezetből ma már fel nem idézhető módon, az azóta jobblétre szenderített internacionalista eszméktől csontig-zsigerig áthatva. Hanem hogy akárcsak annak a rendszernek és fennállása idején oly sokak által égig magasztalt rezsimjének, ennek a ma éltetett, a legszélesebb dolgozó tömegek által szemlátomást olyannyira kívántnak is mostanra már szintúgy leáldozott.

Épp csak melldöngető támogatói ezt a keserves, némiképp száraz tényt egyelőre még nem fogták fel. Hiszem, hogy azért előbb-utóbb észreveszik. Ha mást nem, hát magukat.