Franckarika

A Szentlélek üzenete elhatott végre az emberiség érzőbb felének szívéig, majd ez a malaszttal teli, szakrális sugallat egy szentföldi adok-kapokban teljesedett most ki, s teljesedik tovább a szemünk láttára, fülünk halatára ezekben a nyomorult órákban is, amit csak azért nem hívunk (legfeljebb vívunk) háborúnak, mert az ENSZ tagállamai (és Izrael az) az alapokmány értelmében nem vívnak háborút, legföljebb védekeznek, békefenntartanak vagy megelőző csapásokat mérnek másokra, szintén háborúmentes ENSZ-tagállamokra. De soha nem háborúznak, mert azt az ENSZ alapokmánya szerint már vagy hatvan éve nem illik. Na meg legföljebb honvédenek még, ha a sors úgy hozza, olykor aktuális határaikon túl is.

A palesztin sztori gyökerei messzi mélybe nyúlnak, az ott felhalmozódott gyűlölet ősi keletű indulat, nem kell hozzá más összetevő, mint egypár arab, egypár zsidó, meg persze Jeruzsálem. Ez mind adva van. Kell aztán hozzá némi fegyver is, azt meg fejlesztik, vásárolják, csempészik helyben dögivel, szóval abban sincs hiány. Szükséges emellé némi ideológia, alkalomadtán vallási szítvány is – hát, ebben sem szenvednek szükséget.

Minden összetűzés úgy kezdődik, hogy az a szarházi másik visszaütött, visszalőtt, visszabeszélt. Az efféle konfliktus kezdete nagyjából abban merül ki, hogy az ellenfél egyáltalán létezik. Mert ha nem létezne, ugyebár, már nem is volna baj semmi.

Izrael több évtizede állam, a palesztin önkormányzat – meg a gázai enklávé, jelenleg Hamasz-uralom alatt – egyelőre viszont nem az. Izrael joggal tart fenn hadsereget, a palesztinai arabok ellenben maximum rendfenntartókkal rendelkezhetnének. Namármost a helyzet, a jól ismert helyzet az, hogy a Hamasz milíciái amolyan tartományi haderőként működnek, miközben az államiság küszöbén toporgó Palesztin Hatóság kiszorult Gázából, s a Nyugati Parton az izraeli hadsereg felügyelte övezetektől szétaprózva jórészt fegyvertelen is, életképtelen is. Nincs Palesztina, nincs palesztin állam, nincs gazdasági élet, csak egy szétfolyós palesztin álom van arról, hogy jó lenne... De mert Izraellel népként is, országként is számolni kell adott területen, ez nem is születhet meg olyan könnyen. Az álmokból ugyanis egy-két tarthatatlan tételt fel kellene adni ehhez, ami az araboknak szemlátomást nem megy, s ezt a felnövekvő nemzedék nevelés-oktatása sem segíti. Akkor meg különösképpen nem, ha izraeli bombák ritkítják soraikat. Eszmélő korú gyermekek az efféle élményeket ritkán felejtik aztán el.

Nehezíti ebben a vajúdási históriában az amúgy is farfekvéses kitolási szakaszt Gáza elrettentő helyzete. Iskolapéldája lett a XXI. századi nyomortelepnek, az atomkori reményvesztőnek. Bő másfél millió ember alig pár száz négyzetkilométeren: ez még Banglades népsűrűségét is túlszárnyalja, pedig azt nem könnyű. Nincstelen nyomorgók közt, ha azok a radikális iszlám elvein nevelődnek, mikor tápot kap a "nyomorunkért ezek a felelősek, így aztán irtani kell csak őket" nézet, a mentális gyom fékezhetetlen burjánzásnak indul, s nem is vihet más eredményre, mint az intifádák, meg azok törvényszerű elbukta.

Amit aztán kívülről kell csak jól megtámogatni, szóval és indulattal, kiképzőkkel és fegyverekkel. Olykor iráni dörgedelmekkel, mert jó is az, és qrva sokat lendít a dolgokon.

A harcosok meg, akik az egyenlőtlen harcba vetni magukat sosem késlekednek, egyenesen a Paradicsomba röpülnek; ha ügyes a taktikájuk, úgy sokadmagukkal.

Nincs itt háború tehát, csak némi félreértés.

A koreai háború nem háború volt, csupán egy ENSZ-égisz alatt lerendezett katonai félreértés. Azóta is demarkációs vonal jelzi a földnyelven, kétfelől állig fegyverzett hadosztályokkal, mely ponton jutottak kvázi dűlőre egymással az összekülönbözött felek. Alig pár tízezren folytonosan célkeresztbe fogva tatják szemmel egymást, mert a bizalom szép dolog, de még jobb a totális ellenőrzés. A vietnami háború sem háború volt, hanem rendőri-jószolgálati küldetés, csak kissé sok volt mellé a napalm meg a durrogtatás. Meg a kétoldali emberveszteség. Az afganisztáni szovjet hadjárat sem háború volt, hanem echte internacionalista hadművelet, amolyan expanzív helyzet-megszilárdítás. Ami most Gázában, tágabb értelemben meg jó hatvan éve a Szentföldön folyik, az sem háború, hanem egy többfordulós oda-visszavágó, meglehetősen kiterjedt szurkolótáborral innen s amonnan is.

Érdekekről most ne beszéljünk. Mert hátha akad azokból is...

Inthet Washington, az ENSZ BT, Brüsszel, mennydöröghet az Arab Liga, békefelhívhat a pápa, tömegtüntethet az érző lelkű emberiség seggén nyugton megülni nem képes hányada: Izrael szilárd békét és korrekt vízmegosztást akar, végre egyértelmű határokat biztonsági garanciákkal az eddigi övezetek helyett, no és Jeruzsálemet, mert arról le nem mondhat, az szimbolikusan maga Izrael. A palesztinok végső soron egy élhető és belakható államot akarnak maguknak, épp csak emellé még zsidótalanított Palesztinát is szeretnének, ami nonszensz, többszörösen is az. A vízmegosztás és Jeruzsálem kérdése kritikus pont, neuralgikusnak is mondhatnók, mert ezeken mindeddig még mindig sikerült bármiféle megegyezés-kezdeménynek megfeneklenie. S akkor aztán elő a Koránt és a fegyvert, aztán hegyibe!

Az intifáda, félek, meg-megújuló részeiben túllép majd még Harry Potteren vagy az Alien-epizódokon is. Holott mindegyikből már az első is bőven elég lett volna. S mint minden fegyveres összetűzésnek, ennek sincs táptalaja más, mint az emberi természet, annak legmélye és tetszés szerint fokozható sötétsége, ami örök, kikezdhetetlen, és mint Isten maga, megváltoztathatatlan.

A pesszimizmus az a realizmus maga, épp csak tagoltan olvasva.

Akárcsak az arab-izraeli konfliktus, ez az írás sem szolgálhat megnyugtató véggel. E konfliktusban szembenálló feleink sosem fogják szeretni egymást, mert az ember alapjaiban ösztönlény, s régről öröklött beidegződései fontosabb szerepet játszanak döntéseiben, mint a tények, vagy a hideg logika. Akik viszont mégiscsak hideg logika mentén hoznak döntéseket, ezek megvalósulását kivétel nélkül ösztönemberekre és ezek zsigeri indulataira alapozzák, nem is tévesen, s ettől lesz ez az egész aljas, végtelenül aljas és számító.
Boldog karácsony után boldog új évet hát mindannyiunknak.

Zárszó helyett: Amondó vagyok, hogy ha épp akad is olyan szelete a világnak, ahol ember megfér az emberrel, annak csak az lehet oka, hogy ezzel egyidőben van olyan is bőven, ahol semmi esetre sem. Az egyensúly adekvát tétel: tévében lehet bámulni, milyen az, ha máshol művelik, amit pedig a szomszéd utcasarkon is lehetne. A világbéke meg olyasmi, mint a szerelem. Mindenki utána áhítozik, mégis mindenkinek valami egészen mást jelent. Van, akinek eszmei szimbólum, van, akinek a lajtoskocsiból mért ivóvíz nyugodt felhöpintésének lehetősége, hogy mialatt iszik, nem lövik le. Sokszínű a világunk, még ha az emberi társadalmakban ható hatalmi mechanizmusok egy kaptafára szabva működnek is.