Szavak hullanak a semmibe, és a semmi visszaokádja ezeket. Százmilliót akarna kasszírozni egy derék roma hazánkfia azon, hogy egyik fia méltóztatott egy hónapokkal ezelőtt méltán hírhedté lett rögtönítélő eljárásban bármiféle felhatalmazás, kapott mandátum nélkül résztvenni, mikor is pár tucatnyi rokonlélek oldalán, az egyenlő esélyek elve alapján gyermekei szeme láttára halálra ütlegelt és rugdosott egy szerencsétlen tanárembert. Nevezett néhai bűne annyi volt mindössze, hogy ötvennel hajtva a falu utcáján, egyszeriben kiszaladt elé az egyik udvarról egy kislány, akit ő kocsijával elsodort. A kislány felpattant, majd elinalt, a helyszínre gyűlő népes és egyvérű rokonság meg ahelyett, hogy meggyőződött volna az események pontos kronológiájáról és a kimenetel mikéntjéről, eleve a kislány halálát föltételezve addig verte a még csak a megszólalásig sem jutó tanárembert, hogy az a helyszínen életét vesztette.

Derék roma honfitársunkból elemi erővel tört most elő a felháborodás azon, hogy egy hivatalos ügyészségi irat annak nevezte a történteket, ami: lincselésnek. Jogi képviselőjük szerint e szó egyik kritériuma sem fedi a fiúnak és tettestársainak szemére hánytakat. Csodálkozom. Jogi képviselőjük akkor alighanem nem tud magyarul, legalábbis nem ismeri a nyelvet, melyen megszólal, kellő mélységében.

A lincselés az bármi törvényi felhatalmazást mellőző, csoportosan elkövetett rögtönítélkezés, mely azonnali és végzetes kimenetelű végrehajtást von maga után. Egészen magyarán: valakik vak dühvel nekiesnek valakinek, és azt azonhelyt agyonra verik. Esetleg kibelezik vagy felkötik. Előfeltételekhez kötött, gyilkosságba torkolló csoportos erőszak. Ez a lincselés. Ez történt Olaszliszkán nem is oly nagyon régen.

Nem csupán tudatlanság, de nem kevés cinikus pofátlanság is kölletik ahhoz, hogy egy jogtanult ember efféle keresetet adjon be magyar bírósághoz. Ha majd, mint Tolkien tette, ő is kitalál netán egy koherens szabályokkal építkező, újonnan kieszelt szavak ezreit használható szókincsként felölelő nyelvet, és annak polgárjogot szerez – na, talán akkor magyarázhatna arról, hogy ami megesett Liszkán, az nem nevezhető annak, ami pedig valójában. Ám amíg erre a rendkívüli, egy kereseti papíros gyártásánál valamivel azért összetettebb produktumra nem képes – és hát alighanem sosem lesz –, addig legyen oly szíves, tartsa a száját, és ne próbálkozzék ilyen se füle, se farka hablattyal tények ellenében támadni. Ne, mert ezzel eleve sérti az ártatlanul agyonvert, az őt körülvevő, gyilkos hangulatú tömeg által könyörtelenül meglincselt tanár emlékét. Voltaképp halottat gyaláz, tehetetlen túlélőket, családtagokat aláz ezzel. Sintérmunka csak, mi telik tőlük, s lám, most meg itt ez a hányingert keltő, silány blöff. Mondhatni, jellemző.